Kósa József

Kecskeméten születtem, három gyermek édesapja vagyok. A Petőfivárosban és Felsőszéktóban élők számára nem kell bemutatkoznom, hiszen régóta ismerjük egymást. Sokunknak sok szép és maradandó élményünk van immár a városrészünkről, bár kissé elszakadnak a belső területektől, főként Felsőszéktó beépítésre szánt területei, azonban földrajzilag is és életmódban is a városhoz kapcsolódnak,bár külön városrészt képeznek. Ezért indokolt volt, hogy 10 évvel ezelőtt létrehoztuk a részönkormányzatot, amelynek elnökeként a helyi gondokban, fejlesztésekben eljárok,és a tagokkal együtt a fejlődéshez is nagy mértékben hozzá járulunk.
Az elmúlt 10 év bebizonyította, hogy a részönkormányzat nem jelent elszakadást a városunktól, sőt erősíti a lokálpatriotizmust. Ha sétálunk a városrész utcáin, láthatjuk azokat az eredményeket, amikre büszkék lehetünk: a szép parkok, virágoskertek, új játszótér, a több száz környezetbarát parkolóhely, a házak homlokzatának megfiatalodása mutatja, hogy a városrészünk milyen otthonos, emberléptékű.
Jelölő szervezet: FIDESZ-KDNP
VK.: 1
Személyes oldal címe:
http://petofivaros.kecskemet.huMennyire elégedett Ön a képviselő munkájával? 3.36/5 (141 Szavazat)
1.számú önkormányzati képviselői körzet
Petőfiváros-Felsőszéktó városrész
1994 - 1998 között Önkormányzati képviselő, a Városrendezési Bizottság és a Szociális Bizottság tagja.
1998 - 2002 között a Városrendezési Bizottság külső tagjaként vett részt a politikai életben.
2002 - 2006 között az 1-es számú választókörzet Önkormányzati képviselője, a Petőfiváros - Felsőszéktó - Felsőcsalános városrészi önkormányzat (Petőfivárosi RÖNK) elnöke, a Városrendezési Bizottság és a Vagyon- és Lakásgazdálkodási Bizottság tagja.
2006 - 2010 között az 1-es számú választókörzet Önkormányzati képviselője, a Városrendezési Bizottság tagja és a Vagyon- és Lakásgazdálkodási Bizottság társelnöke, a Petőfiváros - Felsőszéktó - Felsőcsalános városrészi önkormányzat (Petőfivárosi RÖNK) elnöke.
2010 - 2014 között az 1-es számú választókörzet Önkormányzati képviselője, a Szociális-, Egészségügyi- és Ifjúsági Bizottság tagja, a Lakás Munkacsoport vezetője, a Petőfiváros - Felsőszéktó városrészi önkormányzat (Petőfivárosi RÖNK) elnöke.
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
1974 - ben Szakmunkásvizsga a 607-es Iskolában (szobafestő-mázoló-tapétázó)
1977 - 1979.Őrmester rendfokozat, Szakaszparancsnok beosztás a Határőrségnél,kiképző
1985 - 2002.Egyéni vállalkozó
1985 - től Kecskeméti Ipartestület elnökségi tagja
1985 - től Kecskeméti Ipartestület szobafestő szakmai küldött
1989 - ben Mesterlevél - adományozása a KIOSZ-tól
1994 - től BKKM-i Kereskedelmi és Iparkamara Ellenőrző Bizottságának tagja
1994 - től BKKM-i Kereskedelmi és Iparkamara kézműves tagozata küldötte
1994 - 2000.Filantrop KHT.Felügyelőbizottság tagja
1997 - ben Teilnahmebescheinigung in Meissen - részvételi elismervény
1999 - ben Ipartestületért - kitüntetés
2000 - ben Aranykoszorús Mester - kitüntetés
2002 - től Kecskeméti Regionális Hulladéklerakó Felügyelőbizottság tagja
2002 - től Kósa Kolor Festő és Belsőépitészeti KFT. ügyvezetője,tulajdonos
2008 - ben Dicsérő Oklevél - az Iparkamara elnökétől
2009 - ben Emléklap - 125 éves az Ipartestület - évfordulója alkalmából
2009 - ben Ipartestületért - cím
2010 - ben Díszoklevél az Ipartestülettől - 25 éves tagságért -
2010 - ben IPOSZ-DÍJ - Országos kitüntetés
2010 - ben Magyar Innovatív Építőipari Nyílt Klaszter(MIÉNK)- Alapító tagja
Mi tekintettel vagyunk a személyiségi jogokra, elutasítjuk a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja! Ön a(z) 38.107.179.227 IP címről szól hozzá.
Javaslom,hogy a februári lakossági fórumon is ezt szorgalmazzák és ne a 6 m-es szélességet/ld.meghívó/ , ami telkek használhatóságát jelentősen csökkentheti.Az építési engedélyt lehetne ahhoz kötni,hogy az elfogadott területrészt a tulajdonosa átadta -e az önkormányzat részére,de az lehetetlen feltételnek tűnik,hogy valamennyi tulajdonos beleegyezéséhez,területátadásához kötik az építési engedély kiadását ,mert nyilván a már beépített telek tulajdonosok nem érdekeltek a területátadásban ,mig a többi telektulajonos igen,emiatt a patt helyzet miatt viszont félő ,hogy az engedély néküli építkezések fognak szaporodni.Tisztelettel H.I.
Tisztelt Kósa Úr! Felsőszéktói telek tulajdonosa vagyok, a zárt kertet építési szándékkal vásároltam, azonban az engedélyezési eljárás igen nehézkesen alakul. Egyik szomszéd telek tulajdonosa azt ajánlotta, hogy Önt keressem fel, hiszen neki is Ön segített. Júliusban szerettem volna az SOS Gyermekfaluban tartott fogadóóráján felkeresni , de sajnos szabadság miatt elmaradt. Szeretnék érdeklődni, hogy augusztus végén tart fogadóórát vagy van-e a közeljövőben más helyszín és időpont ahol személyesen megbeszélhetném Önnel a felmerült problémákat? Tisztelettel: M. Tibor
Február 25-én az SOS Gyermekfaluban 17 óra 30-kor a Felsőszéktó lakossága részére FÓRUMOT tartunk. Változott a közterület szélessége a Helyi Rendeletünk alapján 8m-ről 6 m-re.Erről és a közterületek elnevezéséről tartunk tájékoztatót!
Felsőszéktói telek tulajdonosa vagyok, a zárt kertet építési szándékkal vásároltam, azonban az engedélyezési eljárás igen nehézkesen alakul. Egyik szomszéd telek tulajdonosa azt ajánlotta, hogy Önt keressem fel, hiszen neki is Ön segített. Júliusban szerettem volna az SOS Gyermekfaluban tartott fogadóóráján felkeresni , de sajnos szabadság miatt elmaradt. Szeretnék érdeklődni, hogy augusztus végén tart fogadóórát vagy van-e a közeljövőben más helyszín és időpont ahol személyesen megbeszélhetném Önnel a felmerült problémákat?
Tisztelettel: M. Tibor
Elnézését kérem a megkeresésért,de nem tudok máshoz fordulni!
A Vásárhelyi iskola meletti sportrét egyetértés utcai
fele parlagfűvel fertőzött.
Rövidesen virágzásnak indul,ami komoly allergia veszély.Nem irtása komoly büntetéssel sulytható(ha előfordul néha)
Az iskola Főigazgatójának szóltam,de a kezelése nem hozzájuk tartozik(mondta Ő)
Kérem szives közbenjárását a gyomok eltüntetésében.
Üdvözlettel:Kecskés György